|
|
KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON…
Kedves Testvéreim!
Egy kedves kollégám örökbecsű mondását idézve, és azzal egyetértve, tudniillik, hogy „ügyvédnek ne legyen politikai meggyőződése” én most mégis megszegem ezt a krédót, és egy kicsit politizálok, helyesebben foglalkozom a politikával, egészen pontosan a választásokkal és azok végkimenetelével, meg azokkal, akik a politikával foglalkoznak.
1. Kedves testvéreim akármelyik oldalon! Először is nem az a kérdés, hogy ki győzött, hanem, hogy a győztessel mi egyszerű gyalogjárók mit is nyerünk – mindannyian! Mert tanuljátok meg, hogy a győztesek majd hajszálpontosan azt fogják jutalmul kapni, mint amit a vesztesek büntetésül!
2. Egy amerikai mondás szerint – mert szokás azt az amerikaiak (itt a szó köznapi értelmében természetesen az USA-ra gondolok) orra alá dörgölni, hogy milyen fiatal nemzet is ők, de azt már kevésbé, hogy ugyanakkor hozzánk, európaiakhoz képest, meg milyen öreg demokrácia is az Egyesült Államok – nos tehát ők, az öreg demokraták, azt vallják, hogy a választási ígéretek minimuma a választások után rögtön maximummá lép elő, sőt még azt is, hogy amikor a Kongresszus ülésezik, akkor senkinek a vagyona, a szabadsága és az élete nincs biztonságban! A mi kis zsenge demokráciánkra mindezek hatványozottan igazak, és ami majd vár ránk, arra meg még inkább igazak lesznek.
3. A sírdogáló fineszeseknek (sic!) azt javaslom, hogy egyrészt Székely Évával egyetértve: sírni csak a győztesnek szabad, másrészt adjanak hálát a sorsnak, hogy azokat a – finoman szólva is - eszement választási ígéreteket (14. havi nyugdíj, 100ezer forintos minimálbér, Budapest Minisztérium, járulékcsökkentés stb.), amelyeket nem tudni miféle gazdaságpolitikai megfontolás mentén igazi – elrémítő - ötletbörze jelleggel dobtak be a választások előtt, nem kell megvalósítaniuk, helyesebben nem kérhetik a választók rajtuk számon.
4. A győztes maszoposoknak, és szadeszosoknak meg azt javaslom, hogy vegyenek pótszemináriumokat államháztartási és állami költségvetési gazdálkodásból, továbbá fiskális és monetáris politikából, és mindjárt utána kezdhetnek vadul elszomorodni és sötét kétségekbe esni, de izibe’.
5. Mindkét oldalnak javaslom, hogy tegyük helyre a két nagy politikai tömböt közösen, mert ami ezzel kapcsolatban itt van, az tiszta „Orwell: 1984”. Itt a jobb a bal és a bal a jobb. Azaz: az MSZP és az SZDSZ vegytiszta Thatcherista-konzervatív, globalista és kozmopolita valamint némiképp még neo-kon típusú szélsőséges (nem szélsőjobboldali!) jobboldali szabadpiacos, nagytőkés és burzsoá párt – a szociáldemokráciához egészen egyszerűen semmilyen köze-közük sincs (tudom, tudom: a szadesz a maga meghatározása szerint liberális párt és e tekintetben még valamelyest tisztességesebb, mint a maszop, aki furt-und-furt szocdemnek mondja magát, holott még nyomokban sem az). Ezzel szemben a Fidesz és szövetségesei vegytisztán egy nemzeti szociális (nem nemzetiszocialista!!) és keresztény-keresztyén szociális politikai képződmény, akiknek a politikai nézeteikből összeálló halmaza legkevesebb 90%-os átfedést mutat a klasszikus szociáldemokrácia politikai nézetrendszerével. Innen már nem is látszik olyan gyalázatos árulásnak Vidámvad Imolka pálfordulása (ez itt most nőről lévén szó egy képzavar), amikor hátat fordított a Fidesznek az első választási forduló után: ő következetes volt, valóban a klasszikus (angolszász jellegű) jobboldali felfogást követte, s mint látható: annak a halmaznak legnagyobb részét az MSZP-SZDSZ fedi le.
6. Mi következik az előbbi helyretételből: nem sok, csak annyi, hogy mindkét oldalnak joga van a nézeteihez, de illene becsületes lapokkal játszani és annak mondani magukat, amik a valóságban és nem keresztbehazudni, meg ködösíteni.
7. Furcsány (Assisi – de egyáltalán nem szent) Ferenc nem a sátán küldötte és Furmány Viktor sem a földreszállt angyal és fordítva is (illetve: sem), az a tény, hogy a választások lényegében két személy párharcára szűkültek le inkább elszomorítóak, mint röhejesek: sikerült a klasszikus politikát egy bokszmeccs szintjére silányítani és ebben mindkét oldalnak megvan a maga felelőssége, de talán a szoclib oldal újságíróinak valamivel nagyobb, mert a 2002-es választások voltak az első olyan választások, amelyek az amerikai típusú személyeskedő, lejárató-kibelező kampányt követték, és ezt egyértelműen a szoclib oldal kezdte, tudniillik ha még emlékezünk rá, a Fideszke ült a babérkáin és egyáltalán nem kampányolt ekkor – a Fidesz 2002-es kampánya matematikai fogalommal élve: üres halmaz volt, nem létezett, nem volt (a második forduló előtti kizárólag Orbánra alapozott hajrá már későn jött, mint tudjuk, és elég rövid ideig tartott, eredménye közismert, a 2006-os ismétlés meg egyáltalán nem a tudás anyja, vagy atyja lett…).
8. „Assisi” barátunk előtt tehát ott van a szép feladat: megmutatni, hogy tud ő jólétet teremteni kollektíve, helyretenni a magyar- magyar kapcsolatokat (mellesleg ha elég bölcs lett volna, akkor ő kampányolt volna a legnagyobb elánnal dec.5.-e előtt: két legyet (bocsánat a blaszfémikus hasonlatért a témával kapcsolatban) üthetett volna egyszerre: egyrészt egyszer és mindenkorra levehette volna a nemzetietlenség vádját a szoclib oldalról, másrészt a pótlólagos – azaz a csonkamagyarországba dolgozni átjáró-átjárandó – határontúli magyar munkaerő itt fizetett volna TB, meg mindenféle járulékot, ami jelentősen enyhíthette volna a magyarországi állami nyugdíjaskasszákra nehezedő nyomást, mert tudni kell, hogy minden európai nyugdíjrendszer felosztó- kirovó Bismarck óta /helyesebben: kirovó és felosztó – tudniillik először kiróják a járulékot a mindenkori aktív dolgozó népességre, és utána meg felosztják a mindenkori inaktív – azaz lényegében a nyugdíjas - népesség között nyugdíj formájában/ - de sajnos nem volt elég bölcs és nem tudni, bölcsült-e azóta, vagy sem?), végül külpolitikailag oda helyezni az országot, ahol egyébként – földrajzilag is – van, azaz Közép – Európa központjába újra, egy önérzetesen és karakánul nemzeti, de a környező országokkal együtttműködő középhatalom szerepébe, akikkel a szomszédok, ezek között első helyen a románok és szlovákok, nem törölhetik fel minden kritikus alkalommal a koszos padlót, mint ahogy azt minden szoci, vagy szoclib vezetővel eddig megtették, és megtehették. Tehát kedves Feri: szabad a pálya, a tér, lássuk a szavad most mit is ér!?
9. A jövőben én személy szerint minden politikai oldaltól azt kérem, hogy ha kampányolni akarnak, akkor ezt tegyék majd kis cédulkák formájában ott, ahol elhelyezhetnének öles plakátokat is, s e cédulákon az alábbi felirattal: itt az MSZP (vagy FIDESZ, vagy akármelyik más párt) plakátja lenne, de ennek árán ennyi meg ennyi lélegeztetőgépet, stb-t vásárolt pártunk ennek és ennek az egészségügyi intézménynek! Demagógia – populizmus? Az nem volt az, amikor Furmány Viktor egy-egy – amúgy nem túl gyakori külföldi - útját lélegeztetőgépekre váltották át, de ugyanezt már elfelejtették megtenni Furcsány Ferenc semmivel nem kevesebb és hasznosabb, vagy haszontalanabb útjaival kapcsolatban!?
10. Én egy párt tagja szeretnék lenni. A Lacipárté. Hogy mi az? Ez a Lakossági Civil Párt. Vagy Moldova György örökbecsű opuszából idézve (Moldova arról írt egy vitriolos humorú könyvet, hogy a Vezér és Kancellár a II.vh.végén nem halt meg, hanem hibernálták és feltámasztva a 70-es évek Magyarországára hozzák, ahol számos – az akkori szocialista rendszert kifigurázó – kaland esik meg vele) szeretnék egy tagságtalansági könyvet (Adolf H. Magyarországon találkozik ugyanis egy idős zsidó antikvárius bácsival, akinek a rokonai Auschwitz-ban pusztultak el, és a hamvaik Adolf H.kedvesének, Braun Évának a hamvaival keveredtek össze egy tévedés folytán – így hát szegről-végről Adolf H.egy bizonyos bizarr rokoni kapcsolatba is keveredik egy zsidó emberrel – s akinek az antikváriumában – láss csodát a 70-es évek szocialista Magyarországán! – megvan a Mein Kampf is, és aki azért cserébe, hogy ezt a művet eladja a szerzőjének, attól csak annyit kér, hogy írná már alá ő is neki a mindenféle párttól való függetlenségét tanúsító „Tagságtalansági Könyvét” – az már más kérdés, hogy amikor a könyvben jön a felfordulás, akkor szegény bácsit ez sem védi meg – szerintem mi hétköznapi állampolgárok nyugodtan képzelhetjük magunkat ennek a sokat szenvedett és rezignáltan bölcs zsidó bácsinak a helyébe most is, ha a magas politikát tekintjük).
11. Még egy javallatom lenne mindkét politikai oldal felé: ha a demokráciában evidencia, hogy kb.18 éves kor alatt nincs sehol választójog – merthogy az a vélelem, hogy ezen korhatár alatt az ember még nem éri fel ésszel a politikai döntés súlyát és felelősségét, nos akkor tessék elgondolkozni azon, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után meg esetleg már nem érik fel ésszel az öreg emberek – tisztelet az üdítő, de a jelek szerint nem túl számos kivételnek -, hogy a politikai döntés milyen hosszútávú kihatással lehet az utánuk jövő nemzedékek életére. Azaz meg kell vonni a választójogot a nyugdíjasoktól, méghozzá mindkettőt: az aktív és a passzív választójogot is. Azért is, hogy az ún. „nyugdíjaskártyát” egyik oldal se tudja a választásokon kihasználni. Lassan a testtel kedves maszoposok-szadeszosok! Amit az elkövetkező időkben gazdaságilag majd tennetek kell a felduzzadt nyugdíjas társadalom rovására, lehet, hogy éppen nektek lesz majd a legfőbb érdeketek, hogy ne szavazzanak a nyugdíjasok tömegesen – ellenetek - a következő választásokon!! És még egy javaslat: érettségi nélkül senkinek ne legyen választójoga – megkockáztatom: lehet, hogy be kellene iktatni egy olyan érettségi tantárgyat is, amely felmérné az elemi ismeretek meglétét állami költségvetési és államháztartási kérdésekben – ugyanis a választók szerintem túlnyomó részének fogalma sincs arról, hogy mi egy választás tétje, azaz: „á csom igyot recs ?” (oroszul: miről megy/folyik a szó?). És mégis elmegy/elment szavazni!!!
12. Úgyhogy kedves testvéreim az a fontos, hogy sohase veszítsük el a csüggedésünket, ha semmi ok a reményre. Ti kedves maszopos, csápoló, suhogós „dzsogging-magyarba” és szintetikus „polárpulcsiba” öltözött (ez az új magyar népviselet aki még nem tudná, borzalmas), naív honfitársak – tovább ne „orsósviktorozzatok” – megbukott, nem ő a miniszterelnök, mellesleg már négy éve nem az, ha nem vettétek volna észre, és Ti kedves durcás, lelkes, csalódott, fineszes honfitársak ne szomorkodjatok, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Mi pedig egyszerű, párton és politizáláson kívüli, kis, földi halandók kezdjünk el újra keményen dolgozni és újra, megintcsak megpróbálni túlélni és kibekkelni.
Üdv néktek,
Dr. Macbeth
|
| ügyvéd úr|2006. május 18., csütörtök |
|
Offshore mese
Kedves Gyerekek, már rég hallottam felőletek és Ti is felőlem, ideje hát, hogy mondjak Nektek egy új mesét (én is úgy hallottam még régen az öreg ük-ük-ük nagyanyámtól, rég volt tán igaz sem volt).
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy állami közintézmény felelős vezetője, egy bizonyos (közelebbről meg nem nevezett) országban, aki úgy érezte, hogy az ő felelős és méltóságteljes munkáját a fizetése, Mancika a titkárnő, és nagy fekete automobilja, no meg inci-finci mobilja (ez az egy dolog miben egy férfi-ember arra büszke, ha minél kisebb van belőle neki), bizony nem ismeri el igazán, és nem jelképezi kellőképpen. Bizony többre vágyott ez a felelős ember főleg az első juttatásból, és hát keresett egy tanácsadót, adna már ötletet neki.
De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, még azt tudni kell, hogy ez a nagy ember bizony irdatlan pénzek felett bírt hatalommal, és azt kellett elszenvednie, hogy ezek a pénzek dőlnek és vágtatnak keresztül-szana, de neki egy huncut árva garaska sem hullik belőle alá.
S ez fájt e derék embernek, de annyira, hogy hajnalonta erre ébredt, nappal – ha ebéd után elszúnyókált, mert megesett az ilyesmi alkalomadtán – keserves álmaiban erről álmodott – szóval pogányul teltek drága napjai, éjei.
S e fájdalmak addig-meddig, hogy uzsgyé, gyöjjön egy bölcs, gyógyírt ha tud e kórra, hát nosza hamar, de izibe!
S jött egy bölcs ember. Ámbár. Ámbár igen nagyon nem látszott bölcsnek. Kis semmi kopaszodó csinovnyik-forma vala, 24 két tucat belőle, de a szeme, na az igen huncutul csillogott!
- Van-e Nektek kockázatotok nagy jó Uram?- kérdezte a bölcs.
- Vanni lenne, de mégis mi légyen az? – kérdé a nagy Ember.
Látá a bölcs, hogy tényleg nagy a baj, de azért uralkodék magán.
- Tudod uram az is egy kockázat, csak példának okáért, hogyha a takarító néni felmossa a folyósót, oszt’ elfelejti kitenni a WET FLOOR táblát, s Te, vagy a drága Mancikád elcsúsztok rajta, s kezetek-lábatok töritek – no hát ez egy kockázatka.
Ezt már értette a nagy ember.
- Hát látod uram, erre, meg effélék tömkelegére bizony lehet biztosítást kötni, s mindjárt vígabb a kórházi ágy, ha bankókötegeken nyugszik.
No itt bevidult a nagy ember, s felrikkantott:
- Irány a biztosító, üstöllést!
- Nem addig a’, - mondá a bölcs – Hanem irány a bróker!
- Hát az meg miféle állat-ember-növény, vagy mi?
- Az a Te megmentőd uram, ő majd segít kiválasztani Neked a legjobb biztosítást, és tudd meg: minden biztosítás tartalmaz brókeri költséget, még az is, amit nélküle kötnek meg, s ennek mértéke lehet a biztosítási díjnak akár 20 %-a is. És hát minek egy brókernek 20 teljes százalék jutalék a fene a jó dolgát, adja csak oda ennek felét a Te zsebedbe jó uram, oszt’ mindjárt minden rendben.
Hej megtetszett az ötlet a jó embernek, de mindjárt el is szontyolodott:
- S mi lesz, ha ezt megtudják, magammal csak nem köthetek üzletet?
- Nem is kell: számlát csak a bróker ad, s Neked megy a jutalék fele a zsebedbe!
- Így már kaffa! - rikkantott a nagy ember s a bölcs is elnyerte méltó díjazását.
Itt a mesénk véget is érhetne, ha a felelős nagy ember nem rendelkezett volna még mindig túl sok pénz felett. De bizony rendelkezett, s ennek (el)folyása igen-nagyon bántotta a lelkét még mindig. Tovább faggatá a bölcset:
- S a többi pénzekkel mi légyen?
- No az már egy kissé bonyolultabb – felelte a bölcs.
- Értem – mondta a nagy ember – még több jutalékot kérsz Te is.
- Igen, de Te sem fogsz rosszul járni Uram – válaszolta a bölcs.
– Van-e, aki beszállít nektek, esetleg jó tanácsokat ád, vagy szolgáltat valamit?
- Van hát, tele vagyunk efféle vérszopókkal – felelt a nagy ember.
- Na akkor off-shore!
- Ne káromkodják kend – mondta a nagy ember – hát mi rosszat tettem én magának?
- Nem káromkodtam én jó uram, de halld hát szavam:
Az off-shore olyan állat, aki az Óperencián is túl van, jó messze policájtól, finánctól, s más efféle rosszakarótól. Az egy cég, aki ott, ahol van, ugyan semmit nem csinál, de mindenhol máshol aztán annál többet. Hát Te uram veszel egy vagy két ilyen állatot, jól tartod őket, s mikor a Te itthoni intézményed valamit venni akar valakitől, hát kiveszed a ketrecükből őket, s jól megeteted a szállítással, s a hasznot majd tőlük megfejed.
- No de megnézik, hogy ki a tulajdonosa e cégeknek, és mindjárt kiderül minden! – okvetetlenkedett a nagy ember.
- Ha Te olyan bolond lennél, mint voltak már többször mások, akik nem szofisztikálták e dolgot – felelé a bölcs.
A szofisztikált szóra kissé megrándult a nagy ember alsó ajka, de uralkodott magán, s kérdőn tekinte a bölcsre.
- Tudod uram úgy kell azt csinálni, hogy nemcsak az offshore céget veszed meg, hanem előbb egy alapítványt, s eme alapítvány veszi majd meg az offshore cég amúgy sem feltétlenül névre szóló részvényeit (nem névre szóló részvényt sajna már elég kevés helyen árulnak, s e helyek száma is fogy, hogy a devla vinné el a pénzmosástiltást!, de Belize és Nauru tán még ilyes helyek), aztán eme cégek alapítanak a Te országodban egy –egy kft-t, esetleg Rt-t, több offshore, több kft-t, keresztbe-kasba (gruppen a legjobb – s kacsintott a kis semmi emberke egyet hamiskásan), akik majd bőszen versengenek a szállítás elnyeréséért a Te intézményednél, mert hát úgyis közbeszereztetned kell majd, s a legszebb az lesz, hogy bárki is nyer majd közülük, végül mindenképpen Te nyersz! Ha az offshore részvényeid nem névreszólók, akkor jöhet akárki, senki meg nem tudja, hogy ki a tulaj, de ha névreszólók, akkor meg az alapítvány tulajáról nem lehet megtudni semmit, szóval a végén mindenki mehet… ahova akar. De ha mindenképpen olyan céget kell megbíznod a szállítással, aki ismert az adott szolgáltatásban és arról ismert, hogy ilyet lényegében mások nem tudnak előállítani, vagy csak kevesen tartoznak ebbe a körbe, de azért verseny még van, vagy úgy lehet tenni, hogy van, mert ha nincs, akkor is lenni kell neki, ezt írja elő a Kbt. és a nagy EU!, nos akkor sincs baj: elkél egy ilyen cégnél is egy kis beszállítás, pláne tanácsadás (74.14 ’03 – ha érted miről beszélek), - ha ők akarnak nyerni a közbeszerzési tenderen, s akkor is megint csak Te nyersz a végén. De! – emelé fel mutatóujját a bölcs – De meg ne próbáld eme költségeket megspórolni, kihagyni belőle egyiket, vagy másikat, mert akkor jaj lesz Neked, és jön a nagy Bukovári!! (no meg én sem kapom meg a jutalékom azoktól, akiknek az offshore cégeit többek között Neked is árulom – gondolta a bölcs magában, de erről mélyen hallgatott).
És mindez így is lőn!
Én nem tudom, hogy mi igaz ebből a meséből, tán semmi sem. Aki meg kedvet kap ahhoz, hogy egy MESÉT a való életbe át kívánjon ültetni – nos tegye, de csak a saját szakállára, én ugyan nem biztatom semmire, és ezzel itt a mese vége, fuss el véle, aludjatok jól gyerekek (ezek után, ha tudtok), álmodjatok szépeket, álmodjatok egy olyan világról, ahol Ál Lami bácsi nem kurkászik folyton a zsebetekben és Nektek kedves gyerekek nem kell folyton új és új állatfajokat tanulnotok, ha meg is akartok valahogy élni...
|
| ügyvéd úr|2006. április 23., vasárnap |
|
Most vagy soha
2006 július elsejétől hatályba lép az új társasági törvény és nincs többé közös vállalat. Nagy kár, mert sokkal kulturáltabb társasági forma, mint a közkereseti társaság, vagy az annyira kedvelt betéti társaság. Ugyanúgy nincs alaptőke-követelménye, mint a BT-knek viszont ugyanúgy jogi személy, mint a KFT-k. A tagok felelőssége nem közvetlen, korlátlan és egyetelmleges, mint a BT-knél, hanem mögöttes, sortartásos és részarányos. Ez azt jelenti, hogy amíg egy BT beltag akár egyedül a többi beltagért és kültagért, valamint a társaságért köteles helyt állni, addig egy közös vállalatnál a hitelező először csak a társaság vagyonát perelheti és ha az nem fedezi az adósságot akkor perelheti a tag vagyonát, de csak olyan arányban, amilyen arányban a tag részesedik a közös vállalatból. Aki most alapít közös vállalatot annak a cége az új társasági törvény hatályba lépése után is ugyanígy megmaradhat, de ha akarja akkor kizárólag apporttal majd át is alakíthatja KFT-vé. Egyedül az alapítás drágább egy picit, kereken hatvan ezer forinttal. Sajnos a jogász urak közel húsz év alatt (az első társasági törvény, 1987 óta) nem voltak képesek megbarátkozni ezzel a társasági formával melyet sajnálatos módon a jogalkotó 2006 július egytől az új alapíthatóság szempontjából eltörölt. De most még semmi nem késő fel hát a közös vállalatra! Egy jóakaró.
Ui: Amennyiben nagyon vájtfülűek akarunk lenni akkor mindjárt alapítsuk négy fővel egyenlő részaránnyal, mert akinek egy KFT-ben -hiszen várhatóan majd úgyis átalakítjuk KFT-vé a közös vállalatot- 25 százalékot nem haladja meg a részesedése azzal szemben a korlátolt felelősség soha nem lesz fölvethető. Ugyanis a korlátolt felelősség tiszteletének jegyében a jogalkotó 2005 júliusától ezt a szabályt áttörte és bizony a KFT-nél is lehet valaki korlátlanul felelős, ha az előző tulajdoni arányt meghaladó részesedést birtokol. Hogy mik vannak és mikre kell vigyázni!
|
| ügyvéd úr|2006. április 16., vasárnap |
|
Lakásmaffia
Az ingatlan irodánál – akivel együtt dolgozunk már egy jó ideje – esett meg a következő történet.
Egy nagy értékű budai ingatlant kínáltak eladásra viszonylag jó áron. Az ingatlan egy panorámás helyen lévő beépítetlen, és lakatlan telek volt. (Figyelem: a beépítetlenség és még inkább a lakatlanság már eleve gyanús kell legyen, amellett, hogy a legjobb az, ha minden és mindenki gyanús…)
Az eladó kor szerint egy koros hölgy volt nyolcvan körül, és a megjelent idős dáma ennek meg is felelt. Vele volt az „unokája”, a „kis drágám” is, akinek úgymond a Hollandiából importálandó száraz (sic!) virág üzletének beindításához volt szükség a telek eladásából befolyó vételárra.
A szerződés előkészítése az Eladók és a Vevők jelenlétében zajlott; utóbbiak gazdag magyar kisebbségiek voltak.
A személyazonosító adatokat az Eladóktól kikérdeztük, és tudták is az adataikat. Minden bűbájosan, jó hangulatban zajlott. Tulajdoni lap klappolt – mint mondtam az ott tulajdonosként szereplő személy életkorának az Eladó a saját megjelenésében megfelelt, látszott, hogy egy valamikor szebb napokat látott hölgy volt a tulaj, amolyan régimódi özvegy polgárasszony.
A szerződés már teljesen kész volt, és ott tartottunk, hogy lemásoljuk a személyi igazolványokat (egyes megátalkodott ombudsmanok szerint ez belegázolás a személyiségi jogokba, de kérdem én, ha velük esik meg vevőként ugyanez, akkor is ugyanezt mondják vajon?). Nos folytatva a történetet: ekkor egy pici kis vibra kezdte magát érezni a levegőben (mint J.A.-költőnél: „A semmi ágán ül szívem kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden és nézik, nézik a csillagok” ha jól idéztem a nagy „munkásköltőt”).
A vibra ott kezdett – mint a nemzetközi helyzet – fokozódni, hogy az ingatlaniroda vezetője kicsit közelebbről is megnézte az unoka lakcímnyilvántartó kártyáját (ő különben úgy került a képbe, hogy a szerződésben szerepelt, az unoka üzleti céljaira lesz fordítva a befolyó vételár, amelynek egy részéből ingatlan vásárlására kerül majd sor szintén az unoka részére) és a lakcím nyilvántartó kártya hátoldala túl sima volt, továbbá a színei kissé halványabbak voltak a megszokottnál, valamint a betűk mérete kissé nagyobb volt a szokásosnál. A személyi igazolvány az ügyvédek réme típus volt: a legrégebbit követő még könyvecske formájú „valami”, ami adatot alig tartalmaz, a fénykép egy „nájlon”-nal van letakarva és rendszerint ronggyá vannak nyűve. Ez is ez volt. Visszatérve a lakcímnyilvántartó kártyára – amit ezen előbbi – személyazonosításra csak a legritkább esetben alkalmas – személyi igazolványhoz néha kiadnak (mellesleg: ha lakcímnyilvántartó kártyát ki tudnak adni, akkor ugyan már miért nem lehet bevonni egyúttal ezt a szemetet is?!), nos ennek a lakcímnyilvántartó kártyának a hátoldala recés kellett volna legyen, és rajta „Trianon-Magyarország” kontúrja kellett volna, hogy látszódjon.
Nem látszódott, nem érződött (mármint tapintással) semmi.
Ekkor az eladó idős hölgy hirtelen észlelte, hogy a „kocsiban felejtette az olvasó szemüvegét, kimegy érte, mindjárt jön”, személyi igazolvány, és lakcímkártya felragad, ki az irodából – azóta sem láttuk.
Az unoka, némi fokozott vibra és feszengés után elindult az iroda vezetőjével a legközelebbi okmányiroda felé, hogy ellenőrizzék a dokumentumot. Telefon az ingatlaniroda vezetőtől, hogy az okmányirodán okmány oké. Ő azonban továbbra is élt a gyanúperrel, úgyhogy irány a kiállító okmányirodához. 20 perc múlva újabb telefon: „ők ilyen lakcímnyilvántartó kártyát soha ki nem állítottak”. Újabb tíz perc múlva újabb telefon: „Most szóltak ide a kocsiba (rejtélyes jóakarók), hogy ahol most járunk, ott tegyem ki az unokát, ha jót akarunk és az egész ügyet felejtsük el!”
Unokát azóta sem láttuk. Ügyet elfelejtettük, mint az látható, de a tanulságokat nem.
Mi a tanulság mindebből?
Üres telek nagy lehetőség – de nagy lehetőség az üres zsebre is. Sajnos le kell nyomozni személyesen is az eladókat, esetleg a helyszínen szerződni és áthívni szomszédokat tanúnak, az eladók hozzanak minél több személyazonosítót, azokat könyörtelenül lemásolni, aki az ingatlan üzletet hozza kikérdezni, hogy mit tud az eladókról, felmondatni velük a személyi adatokat és keresztkérdéseket feltenni, esetleg videófelvételt készíteni a szerződéskötésről. És: gyanú-gyanú-gyanú!!!
Hát ennyi egyelőre.
|
| ügyvéd úr|2006. április 16., vasárnap |
|
Veszélyes szemeteskocsi
Mivel régóta nem frissítettem a blogom éppen ezért gondoltam, hogy megírom ezt az ügyet, amit egy amerikai jogi oldalon olvastam.
Ezév márciusában egy Lodi nevezetű kaliforniai kisvárosban hátulról belement a szemeteskocsi egy szabályosan parkoló autóba. Erre természetesen az volt a reakciója az autó 51 éves tulajdonosának, akit Curtis Gokeynak hívnak, hogy egy 3600 dolláros kártérítési igényt nyújtott be. Eddig teljesen érthető minden, csakhogy a szemeteskocsit az 51 éves állami alkalmazott Curtis Gokey vezette, azaz saját autójába rongyolt bele hátulról. Ezt a kártérítési igényt elutasították, majd a felháborodott Gokey úr felesége próbálta behajtani a 3600 dollárt. Az ügyből végül nem lett semmi, mindenesetre érdekes eset volt.
|
| ügyvéd úr|2006. április 14., péntek |
|
Ügyvédhumor
A fiatal ügyvéd vesz egy BMW-t. Hazafelé tartva az autószalonból száguldozik az országúton. A kocsi felugrik kétszázra, ám az ügyvéd késõn veszi észre, hogy az út elég élesen elkanyarodik. Beletapos a fékbe, de már túl késõ, a kocsi kipördül, és felkenõdik az út szélén álló óriási tölgyfára. Egy motoros, aki épp a kocsi mögött ment, látja a szörnyû balesetet, odamegy, hogy tud-e esetleg segíteni. De csak azt látja, hogy az ügyvéd szanaszét szakadt ruhában és könyékbõl leszakadt alkarral áll, és bámulja a roncsot. Észre sem veszi, hogy nincs karja, miközben így siránkozik:
- A kocsim! A gyönyörû kocsim!
A motoros erre megszólal:
- Ember, tényleg azt gondolja, hogy a kocsija miatt kéne aggódnia? Szerintem inkább a kezét nézze meg.
Az ügyvéd fásultan néz le a bal karjára, és meglátja a csonkot ami a kezébõl maradt. Egybõl elsápad és felsikolt:
- A Rolexem! |
| ügyvéd úr|2006. április 3., hétfő |
|
|
|
